Form Creation Strategies

Strategies for Form Education is a research project of the Hungarian University of Fine Arts, College of Arts and Art Theory, which started in 2017 and investigated the role of plaster models and replicas of art objects in the higher education of drawing and restoration.

In 2011, Adam Albert, a professor in the Department of Anatomy, Drawing and Geometry of Art, began to organise the educational objects (anatomical taxidermy, architectural models, plaster casts and painted isometric casts from the 19th century), which have been accumulating with varying intensity since the founding of the MKE in 1871, while the restoration work was supervised by Richárd Káldi.

In addition, in the academic year 2016/2017, under Káldi’s mentorship, a new working group called “Gypsum” was started with the participation of students Fanni Agádi, Borbála Georgita and Barbara Pusztai, focusing on plaster casts, which had previously played an important role in art education (and in architectural and industrial schools).

The collection is an indispensable resource for research on the structural and methodological imprint of the teaching of drawing-anatomy, geometry and architecture, and for research related to academic art education and institutional history (with regard to the circumstances, history and current status of the objects in the collection, the role of plaster casts in the art education tradition).

In the course of the intensive departmental research, which has resulted in a long-term collaboration between the departments, several thematic directions have emerged, adding various seminar topics and practical exercises to the university curriculum.

The items in the collection are not only illustrative relics of educational models spanning previous centuries. They are a reusable set, which, in addition to being a necessary basis for contemporary art education, drawing or restoration, is also an inspiration for contemporary art practices: whether we consider plaster as a material previously used more as a sculptural aid, a kind of by-product, or the ancient replicas and their sometimes adventurous afterlife.

Plaster is most often associated with a sampling process, an imprint, a copy of something, or even the raw material for architectural elements; for example, masterpieces of antiquity were recreated in plaster with different functions and sizes (we can see several 19th century copies in the MKE building). In the process of “mass production”, new meanings are attached to the material, to the method of moulding, and to sampling as an artistic gesture.

The negative imprint of (constructed) reality can refer to a lack, to the intention to replace it, or to memory, regardless of whether copying, appropriation or remaking is the method used by the artist and the medium of “re-enactment”.

In the exhibition at the Lab, we will showcase centuries-old school visual aids alongside domestic contemporary works, where we deliberately do not establish a hierarchy between the references of copy and original, study and finished work, just as we aim to make the exhibition space and the studio space situations flow into each other in the Lab’s spaces. The visual foregrounds, photographs, notes, studio settings do not present a closed research result, but evoke different situations and readings as a free associative repository.

A Formaképzési stratégiák a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégiumának 2017-ben elkezdett kutatási projektje, amely az intézményben található gipsz szemléltetőeszközök és műtárgymásolatok szerepét vizsgálta a felsőfokú rajz-és restaurátor oktatásban.

Az MKE 1871-es alapításától változó intenzitással gyarapodó oktatási célú tárgyakat 2011-ben a Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék tanára, Albert Ádám kezdte el rendszerezni (anatómiai preparátumok, építészeti makettek, gipszminták, valamint a 19. században készült festett izomtani öntvények), a restaurálási munkát Káldi Richárd irányította.

Emellett a 2016/2017-es tanévben Káldi mentorálása alatt egy új munkacsoportot indult “Gypsum” néven, ahol a művészeti oktatásban (és építészképzésben, ipariskolákban) korábban fontos szerepet játszó gipszmásolatok kerültek a fókuszba Agádi Fanni, Georgita Borbála, Pusztai Barbara hallgatók részvételével.

A gyűjtemény a rajzi-anatómiai, geometria és építészeti tárgyak oktatásának strukturális és módszertani lenyomataként, az akadémiai művészképzéshez és az intézménytörténethez (a szemléltetőeszközök gyűjteménybe kerülési körülményei, története, és jelenlegi státusza, a gipszek művészetoktatási hagyományban betöltött szerepe) kapcsolódó kutatások szempontjából nélkülözhetetlen forrás.

A tanszékek hosszú távú együttműködését eredményező intenzív szakkollégiumi kutatás során több tematikus irány is felmerült, különböző szemináriumi témákkal, gyakorlati feladatokkal bővítve az egyetemi curriculumot.

A gyűjtemény darabjai nem csak a korábbi évszázadokat átívelő oktatási modellek szemléletes relikviái. Egy újraaktiválható készlet, amely amellett, hogy a kortárs művészetoktatásban, a rajzoláshoz vagy a restauráláshoz is szükséges alap, a kortárs művészeti gyakorlatok számára is inspiráló: akár a gipszet mint korábban inkább csak szobrászati segédanyagként, egyfajta melléktermékként használt matériát, akár az ókori másolatokat és azok olykor kalandos utóéletének feldolgozását vesszük alapul.

A gipszről leginkább egy mintavételi eljárásra, valaminek a lenyomatára, másolatára, vagy akár építészeti elemek alapanyagára asszociálhatunk; különböző funkcióval és méretben gipszből születtek újjá például az antikvitás remekművei (az MKE épületében is találkozunk több 19. században készült másolattal). A „sorozatgyártás” során újabb és újabb jelentések tapadnak az anyaghoz, a formaképzési metódushoz, a mintavételhez mint művészeti gesztushoz.

A (felépített) valóság negatív lenyomata egyszerre utalhat a hiányra, annak a pótlására irányuló szándékra, vagy az emlékezésre, függetlenül attól, hogy a másolás, az appropriáció vagy a remake a művész alkalmazott módszere, és, hogy mi az „újrajátszás” médiuma.

A Laborban megrendezett kiállításon a több száz éves iskolai szemléltetőeszközöket hazai kortárs művekkel együtt mutatjuk be, ahol a másolat és az eredeti, a tanulmány és a kész mű referenciái között szándékosan nem állítunk fel hierarchiát, ahogy a kiállítótéri és a műtermi szituációkat is szeretnénk egymásba folyatni a Labor tereiben. A vizuális előképek, fotók, jegyzetek, műtermi beállítások nem egy lezárt kutatási eredményt mutatnak be, hanem szabad asszociációs tárházként különböző szituációkat és olvasatokat idéznek meg.